Riport Dr. Fenyvesi Szilviával -

gyermekfogorvos kollégánkkal

Miért a gyerekfogászatot választotta?
Fogorvosi karrieremet nem a gyermekfogászattal kezdtem. Egyetem alatt éjszakás nővérként dolgoztam a Szabolcs utcai kórház fül-orr-gégészetén. Szakdolgozatomat is ebből a területből írtam. Első szakvizsgámat fog- és szájbetegségekből szereztem.
Később a Nemzeti Bankban dolgoztam fogszakorvosként. Ott meséltek a hozzám járó betegek a gyerekkori rossz élményeikről, traumáikról. Teljes mértékben meg tudtam érteni az érzéseiket, hiszen én is emlékszem a mai napig a gyermekkori rossz fogorvosi élményeimre. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy gyerekfogászatra kerültem dolgozni. A gyerekek között láttam meg, hogy ha még időben olyan légkört, bizalmat épít ki egy orvos, ahol el tud lazulni a kis páciens, az felnőttként is kamatozik. Így aztán megcsináltam a ráépített gyermekfogászat szakvizsgámat, ami több évi tanulás volt munka mellett. A gyermekfogászat ugyanis egy külön ág a fogászaton belül. Ismerni kell a fogászaton túl például gyermekbetegségeket is, sok tünet ugyanis a szájban kezdődik. Sokkal komplexebb a feladat, mint amit a kis beteg és a szülő lát. Gyakran konzultálunk pl. a gyermekorvosokkal, fül-orr-gégészekkel, szemészekkel. Évekkel ezelőtt is hiány volt, de sajnos ma is nagyon kevés a gyermek szakvizsgával rendelkező fogorvos. A felnőttfogorvos is ki tud húzni egy tejfogat, el tudja látni a gyermeket, de vannak olyan részei a gyermekfogászatnak, amihez elengedhetetlen a gyermek szakképesítés és a sokéves napi rutin. Csak így lehet gyorsan, megbízhatóan észrevenni a legkisebb elváltozásokat, és szakszerűen ellátni a kis pácienseket. Megfelelő rutin nélkül minden sokkal tovább tart. Márpedig gyermekeknél kiemelten fontos, hogy gyorsak és hatékonyak legyünk. Szeretni kell a gyereket, de tudni kell a szülőkkel is bánni. Őket is meg kell dicsérni, motiválni. Tehát kommunikáció, empátia, nyitottság és rugalmasság kell.
Az eredményességem titka az, hogy a gyereket partnerként kezelem. Beszélgetek velük, tükörrel a kézben együtt számoljuk meg a fogaikat, bevonom őket a folyamat majd minden lépésébe. A szülőkkel megbeszélem a kezelést, a tudnivalókat, de a gyereket is mindig részese a beszélgetésnek, így nem érzi magát kirekesztettnek. Róla van szó, ő a főszereplő.
Gyógyító munkám során fogyatékkal és tartós betegséggel élő gyerekekkel is foglalkozom. Nem elég, hogy a fogorvos egy mumus, azt a tévhitet is le kell küzdenünk, hogy sokan csak a maradó fogakkal mennek a fogorvoshoz.
Minden lépést elmagyarázok a gyerek korának megfelelően, de mindig őszintén. Ha tudom, hogy valami picit fájni fog, kellemetlen, vagy rosszízű, akkor is elmondom, mi következik. Soha nem csapom be a gyermekeket.
Meséljen egy érdekes esetről!
Nemrég megint egy félős, síros, nagyobbacska kislányt hoztak el rendelésre. Már a váróba sem akart bejönni. Nem érdekelték sem a mesefigurák, sem a könyvek, sem a gyönyörű színezők. Csak sírt, magába zárkózott. A szülei elpanaszolták, hogy már nagyon sok helyen jártak, de semmit sem enged, még a vizsgálatot sem. Leültem mellé a váróban, beszéltem hozzá, lassan elkezdett rám figyelni. Aztán engedte a kezelést is, a végén mosolyogva integetett és legközelebb is mosolyogva jött el a kezelésre.
Sok olyan kisebb és nagyobb gyereket hoznak hozzám, akinek már volt rossz fogászati élménye, akár több is. Ilyenkor messziről lehet hallani, hogy jön: sír, fél. De nincs baj, ugyanúgy fogadtuk őket, mintha mosolyogva jöttek volna. Nálam állva, fekve, kisszéken ülve is lehet lenni. Beszélgetni, vagy a szájába nézni, vizsgálni úgy is tudok, hogy közben nem ül a székbe. Sokszor kimegyek a gyermekek elé, hogy ne a rendelőben találkozzunk először. Amikor elkezd kommunikálni, és kinyitja a száját, már tudunk közösen dolgozni. Onnan már csak idő kérdése, hogy magától beül a székbe, és el tudom végezni a szükséges vizsgálatot vagy kezelést. Amint az első jó élmény megvan, sokszor már azt is mondják, hogy legközelebb a barátjukkal, barátnőjükkel együtt jönnek, annyira felszabadulnak. A legnagyobb élmény, mikor valakinek rendbe teszem a fogait, és olyan hálás, hogy évekkel később a gyerekét is hozzám hozza, és akár messziről is hajlandó ide utazni. A koromból fakadóan már generációkat ismerek, kezelek, olyanokat is, akik azóta máshol élnek. Ha az orvos és a szülő partnerek voltak a szelídítésben, akkor legközelebb már a gyerek szól a szülőnek, hogy menjünk Szilvi nénihez. Ez a mentalitás visz előre. Aki gyerekként ápolta a fogait, és járt kezelésre, az felnőttként is figyel majd magára, ápolja és rendszeresen ellenőrizteti a fogait. Ne felejtsük el, a minta az, ami kihat a környezetünkre. A mai általános állapotokból leginkább ezt hiányolom: az empátiát, a mintát, a pozitív példát. Ha az utcán járok, látom, hogy az edukáció hiányzik. Amelyik generációnak ez kimaradt, az nem jön el a fogorvoshoz, még talán akkor sem, mikor már nagy baj van. Sokszor ez nem is anyagi kérdés, hanem a gyermekkori rossz emlékből fakad. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos, hogy menjünk fogorvoshoz, és ne csak akkor, amikor már baj van.
Mit ajánl leginkább a szülőknek?
Azt kérem, hogy ne ijesztgessenek velem! Ne legyen mumus a fogorvos! Ha ugyanis egyszer valami rosszul indul, azt utána messziről kell visszahozni. Mondják el a gyermekeknek az ő nyelvén, hogy megszámoljuk a fogait, megtisztítjuk őket, csupa pozitív dolog fog történni. Volt olyan, hogy az ajtót verte a gyerek, a szülő pedig kiabált vele. A szülő is feszültebb, nem tudja hogy fog viselkedni a gyermeke egy ilyen helyzetben. Ilyenkor határozottnak, de kedvesnek kell lenni. Aztán eljutunk odáig is akár, hogy osztálytársak járnak együtt, akad olyan páciensem, aki felnőttként is ragaszkodik hozzám.
Mi a legnagyobb tévhit a szülőkben?
Azt a tévhitet, hogy nem kell foglalkozni a tejfogakkal, a mai napig nem sikerült legyőznünk. Sokan azt hiszik, hogy nem baj, ha szuvas a tejfog, majd kiesik, és úgyis lesz helyette másik. Nem tudják például, hogy a vegyes fogazat esetén a probléma átterjedhet egyik fogról a másikra, és elrontják a növekedő maradó fogakat is. Sokszor csak akkor jönnek, mikor már erős fájdalom kínozza a gyereket, vagy baleset éri a fogakat. Ilyenkor még jobban fog félni a fogorvostól. Pedig egy rossz fog akár gócot (vese betegségek, hajhullás stb.) jelenthet, gennyes folyamatokat indíthat el, vagy kórházi kezelést igénylő betegség kialakulását is okozhatja. Még mindig nagyon gyakori a cukros tea, üdítő, szörp, gyümölcslé egész napos iszogatása. Ezek a rossz szokások nem függnek társadalmi helyzettől, anyagi lehetőségektől.
Mi a gyerekek legjellemzőbb reakciója, amikor megérkeznek?
Van olyan gyerek, akinek már előre mumus a fogorvos. Akinek még nem az, azok a gyerekek is különböznek: vannak köztük félénkek, visszahúzódóak, harsányak, vagányak. A rendelőben azonban minden nagyszájú vagány összemegy, félénkebbé válik, amíg fel nem oldjuk őket. Nekünk azonban mindent kezelni kell: az ordítozó, a romboló, a mindent megfogdosó gyereket. Mindegyikük más reakciót igényel. Habitustól, szituációtól függ, kivel milyen módszer fog használni. Először meg kell őket nyugtatni. Nincs székbe ültetés, ha ott kiszolgáltatottnak érzi magát.
Legyen empátiánk a saját gyerekünkkel! Fontos, hogy a „Ne félj!” felszólítást ne használjuk, hiszen egy gyerek a nem-et nem érti. És különben is, miért kellene félni? Nálunk jó dolog fog történni, meg fogjuk gyógyítani. Azt se mondjuk, hogy „Nem fog fájni”! Miért kellene fájjon? Persze van olyan, amikor picit fáj, vagy kellemetlen. Akkor is igazat mondunk, csak másképp mondjuk el, mi vár rá. Kellemetlen lesz, de túl lesz rajta. A gyerek radarozik, a szülőt is figyeli. Ne felejtsük el, hogy idegen helyre ismeretlen közegbe jön. A szorongás, a félelem, a fájdalom összeadódik, a felnőtt érzéseit is átveszi, ez teljesen természetes. Legyünk türelmesek!
Mivel tudunk a legtöbbet tenni, hogy minél kevesebb legyen a megoldandó probléma?
Fogápolás, edukáció, kommunikáció, rendszeres szűrés. Sajnos hiány van a megfelelő tájékoztatásból, hiába keresnek minden problémára választ az interneten, a személyre szabott kommunikációt semmi sem pótolja.